Kutyaugatásra ébredtem. -Jaj Lisa! Olyan korán van még! -persze Lisa folytatta az ugatást, tuti azt akarta, hogy végre felkeljek. -Na jó győztél -mondtam neki. Felültem az ágyon és körbenéztem a szobámba. Te jó ég. Mindent toll borított. Jaj ne a kedvenc párnám volt az áldozat. Gyorsan össze kell szednem mielőtt anya meglátja. Kimásztam az ágyból és elkezdtem összeszedni a pihéket. -Nagyon rossz vagy! -mondtam Lisának. -De azért szeretlek! -elindultam felé és megsimogattam a fejét.
-Hanna! Kelj fel! -kiabálta anya.
-Már fent vagyok!
-Ma elviszlek a suliba.
-Nem kell anya elmegyek gyalog.
-Gyere le és megbeszéljük!
-Oke -mondtam.
Gyorsan átöltöztem és elindultam lefelé. A fogason egy férfi kabát lógott. -Anya az ki kabátja?
-Apádé -mondta kicsit feszülten.
-Nem úgy volt, hogy csak holnap jön haza?
-De csak elmaradt egy tárgyalása és így a korai géppel jött haza.
-Ja értem. Anya! Elmegyek gyalog a suliba.
-Nem nem kell leviszlek már úgyis rég jártam arra.
Bólintottam. Kinyitottam a szekrényt és kivettem belőle a kávét. Megcsináltam a kávém és beleöntöttem a poharamba. Letettem a konyhapultra és még fölfutottam az emeletre. Kinyitottam a szobaajtóm és az asztalom felé indultam, felvettem a telefonom és beledobtam a táskámba.
-Szia, kicsim vigyázz magadra és tudod...
-Igen anya tudom ne beszéljek Taylorral! -mondtam.
-Hanna én a legjobbat akarom neked.
-Tudom, de mostmár tényleg mennem kell. Szia! -becsuktam a kocsiajtót és kiszálltam. A parkoló szinte tele volt, egy autó hajtott el mellettem.
Taylor volt az. Egy fekete BMW-ben ült. A parkolóban is megvan mindenkinek megvan a helye. A sportolók a suli előtt parkolnak a "menőkkel" együtt. Közében parkolnak az okosok és az utolsó helyek a "lúzereké". Elindultam az ajtó felé.
-Hanna, várj!! -kiabálta valaki. Megfordultam, Taylor futott felém.
-Szia! -mondtam mosolyogva. A tegnapi után kicsit furán éreztem magam. Tetszik Taylor, de nem állok készen egy újabb kapcsolatra.
-Hogy vagy? -kérdezte.
-Jól köszi, de most mennem kell.
Mielőtt bármit is mondhatott volna megfordultam és besiettem a suliba. A sulit elárasztotta a fertőtlenítő szag. Borzasztó volt. Felmentem a második emeletre és a szekrények felé vettem az irányt. Kinyitottam a szekrényt és betettem a könyveimet, megnéztem az órarendem. De jó földrajz az első órám. Valaki megérintette a vállam. Emily volt az.
-Szia! Hogy vagy? -kérdeztem.
-Jól de most nem az a lényeg! Beszéltél Taylorral?
-Ömm... Igen miért?
-Mert tegnap téged keresett.
-Tudom hagyott üzenetet.
-És mit mondott? -kérdezte.
Láttam rajta, hogy majdnem kiugrik a bőréből.
-Csak a házit akarta -hazudtam.
-Ja persze én meg Rihanna vagyok!
-Hasonlítasz is rá! -Emily elnevette magát.
-Na de komolyan mit mondott!?
-Semmit csak mégegyszer bocsánatot akart kérni. A baleset miatt. Aztán találkoztunk és sétáltunk egyet.
-Na ezt már elhiszem! -becsuktam a szekrényajtóm és a termünk felé indultam. Emilyvel egyre jobban megismerjük egymást és azt hiszem megbizhatok benne.
Mr. Roberts elkezdte kiosztani a dolgozatokat. Megforditottam hogy lássam a jegyemet. -4-es -olvastam. -Jaj ne már!
-Minden rendben Hanna? -kérdezte Emily.
-Igen, mondjuk,csak 4-es lett a dogám -mondtam csalódottan.
-Nekem... -megfordította a lapját és elfehéredett. -Kettes? Nem ez nem lehet!!
-Nyugi majd kijavítod!!
-Aha!
Én is csalódott voltam a jegyem miatt de ezt nem akartam kimutatni hiszen Emnek elég rosszul sikerült. Egész nap próbáltam boldogít ami nem nagyon sikerült. A nap végén Emily hazasietett és én ott maradtam egyedül a suliban. Épp az emeletre tartottam mikor megpillantottam Taylort. Meg akartam fordulni de már késő volt.
-Hanna! Hát te mit csinálsz itt ilyenkor?
-El kellett intéznem még egy két dolgot. Te hogyhogy bent vagy még?
-Edzésem volt.
-Az szuper -mondtam.
-Nincs kedved sétálni velem egyet a plázában?
-De szívesen.
-Akkor megyünk?
Bólintottam és elindultunk. Ha anya tudna erről nagyon mérges lenne rám. Bár nem értem, hogy mi a baja vele de mindegy volt, hiszen megtiltotta, hogy találkozzak vele. Nem tudom hány bolt előtt sétáltunk el, de azt tudtam, hogy biztonságba vagyok, mert Taylor mellettem van.
-Lefelé mehetnénk liftel.
-Oke -mondtam mosolyogva.
Beléptünk a liftbe. Taylor közelebb lépett és megfogta a kezem.
-Miért nem engedsz közel magadhoz? -kérdezte.
-Taylor, én csak nem akarok fájdalmat okozni neked!
-Ugye tudod, hogy nem adom fel olyan könnyen.
-Én csak boldog akarok lenni.
-Én is! -mondta hazározottan. -Nem tudok tovább ellen állni neked!
Csípőmre tette a kezét és magához húzott.
-Soha többet nem engedlek el! -mondta.
-Ígérd meg hogy nem fogsz megbántani!
-Ígérem!
Ahogy ezt a szót kimondta megcsókolt. Átölelt, és magához szorított, a testéből annyi szerelem, rajongás áradt, hogy behunytam a szememet, és elmerültem benne. Az érintésbe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szivárványokon, dacolunk a gravitációval, kötelékek nélkül. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút a földre.
Vagy mégis? Váratlanul kinyílik a liftajtó és egy sereg gyerek özönlik be. Úgy éreztem hogy vége a tökéletes pillanatnak, Taylor megfogta a kezem és éreztem, hogy még nincs vége.
